A legtöbb embernek a héten már elkezdődött az iskola. Haha, rossz lehet nekik. Nekem a fősulin, csak jövő hét keddtől lesz tanítás, viszont most van a regisztrációs hét. Akik azt hiszik gimiben lenni a szívás, azok ne tudják meg milyen volt nekem a hét első két napja...

Bonyolult lélek vagyok. Utálok korán kelni, viszont azt már szeretem, ha korán reggel fent vagyok, ugyanis mániám a lehető legjobban kihasználni az időt, minél hamarabb elkezdeni a napot. Miután kikotortam a csipát a szememből, megettem a müzlimet, szalonképessé tettem magamat és learattam a farmomon az iPademen, kivitettem magam az állomásra a 7:14-es vonathoz. Ott találkoztam Zsófival, ugyanis együtt mentünk. Szerencsére én már megvettem előző nap a bérletemet, de Zsófi nem. 7:13-kor jöttünk el a pénztártól és szerintem Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere sem tud olyan sebességel futni, mint amilyen gyorsan mi rohantunk. Szerencsénk volt. Elértük a vonatot.

Körülbelül 8:15-re érkeztünk meg a Keletibe. Pesten a tömegközlekedés elég energikusnak bizonyult. Kisebb-nagyobb bénázások után - újabb bérletvétel, "Most honnan indul a busz?" - fél óra alatt el is értünk az iskolához. Közben összefutottam az egyik lánnyal, Fannival, akit a gólyatáborban ismertem meg - ő is Pinkpunci - szóval boldog voltam. Addig. Utána kezdődött az őrület.

Bementünk a suli előcsarnokába, ami nagy, szép, nagy, modern, ja és nagy. Zsúfolásig tele volt. Átverekedtük magunkat a tömegen, odamentünk a szervezőkhöz, akik adtak nekünk 2 lapot, amit ki kellett töltenünk, mindenféle adatokkal, számokkal, egyszóval: tömény unalom. Oh, igen, azt se felejtsem el megemlíteni, hogy ezeken kívül még 2 lapot kellett magunkkal hoznunk, amit ott kellett kitölteni, szóval összesen 4 db 2 oldalas csoda volt.

A töltögetés közben ismét ismerősöket pillantottam meg, a gimnáziumomból 2 lányt, aki egy évfolyamon volt velem, Vikit és Ágicát, ráadásul padnál ültek /elég kevés volt/, szóval odamentem hozzájuk és beültem melléjük. A legtöbben állva töltötték a papírokat, mint a lovak. Mondjuk a lovak nem jelentkeznek felsőoktatásra. Kivéve, ha az valami mutáns. Na mindegy.

Miután nem éreztem az ujjaimat és végeztem a papíromat, körbepillantottam a csarnokban, ugyanis csend volt. Időközben a legtöbb ember eltűnt. Nem is vettük észre, nem értettük mi történt. Mivel a többiek akkor még nem készültek el a lapokkal, én mentem elsőnek beiratkozni. Gondoltam: "De jó, tuti 5 millión lesznek." És nem. Senki nem volt ott. Bementem a terembe és az ott levő hölgy mondta, hogy a többiek elmentek valamilyen előadásra, de az nem kötelező, jól tettük, hogy mi nem, ugyanis nekik majd itt kell nyomorogni a beszéd után. És akkor már nem volt visszaút. Beiratkoztam.

10 perccel később már kezdtek visszaszállingózni az emberek, én meg szó szerint az arcukba röhögtem, hogy én már készen vagyok. Csakhogy volt még egy probléma. Mi van a tantárgyfelvétellel? A többiekkel megkérdeztünk legalább 10 embert. Egyik azt mondta, hogy már most el kell kezdeni /az előcsarnokban voltak számítógépek, azoknak a segítségével/, de a másik azt, hogy együtt kell felvenni a gólyatáboros csoporttal csütörtökön. Mi meg nem tudtuk mi van? Most mi az igaz? Körbenéztünk és elég sokan álltak a számítógépeknél, elkezdték megcsinálni az órarendüket. Ekkor szerencsénkre, arra járt egy volt tanuló a giminkból, Jozsó, akit persze egyből letámadtunk.

Miután szereztünk egy gépet /félrelöktünk egy gyereket előle. na jó nem. vagy igen?/, elkezdtük a tárgyfelvételt, Viki kezdte. Jozsó segített nekünk összeállítani egy szuper órarendet, a legjobb tanároknál, jó időpontokban. A jelenlegi beállítás szerint pl.: nincs is óránk pénteken. Szóval nagyon rendes volt, mindent elmondott nekünk. Miután Viki végzett, jött Ágica. Láttuk, hogy a helyek egyre telnek, például valamilyen óránál már csak 2 maradt, ezért gyors fokozatra kapcsoltunk. Miután Ági végzett, jöttem én. Természetesen bénáztam, harmadszorra tudtam jól leírni a jelszavamat. De sikerült. Ugyanazon tárgyakat, ugyanazon időpontban, ugyanazon tanárnál fel tudtam venni. Hármunknak közös órarendje lett. Szó szerint táncoltunk örömünkben.

Ezután a többiek még maradtak, mert ők nem tudtak beiratkozni, ezért be kellett állni nekik a sor végére, szóval ott hagytam őket és siettem vissza az állomásra. 12:30-ra ott is voltam újra a Keletire és szerencsémre pont akkor indult egy vonat, 12:38-kor, szóval azzal haza is tudtam jönni. Miután visszaértem szeretett városomba, Tatára, buszra ültem és természetesen elfelejtettem leszállni a jó megállónál és a sofőr nem volt hajlandó kirakni a piros lámpánál, ezért a következő buszmegállónál kellett leszállnom. Távoztam egy elegáns "Bazd meg..." kíséretében, de nem érdekelt semmi, boldog voltam. Király órarendet tudtam magaménak. Eufórikus volt a hangulatom. Akkor.

És később újból agyérgörcsöt kaptam. Láttam, hogy a Facebookon a HÖK kiírta, hogy a gólyák ne vegyék még ma fel a tantárgyaikat. Nem értettem, hogy mi van. Rettegtem, hogy letörlődik az én hiperszuper órarendem. Aztán meg azt olvastam, hogy ma kell. Majd megint azt, hogy csütörtökön. Egyfolytában ezen kattogott egész nap az agyam, nem tudtam, hogy most mi van.

A mai, keddi napomról, remélhetőleg holnap délelőtt kaptok egy bejegyzést. Úgy érzem ez így önmagában is elég hosszú beszámoló lett, nem akarom a kettőt egybe sűrűsíteni.