Tegnap megint fotóztam, ezúttal egy másik barátomat. Az "Angyal és Ördög" témát választottuk. Íme két kép, a tegnap készültekből.

A Reflektorfényben egy új rovat lesz az oldalon, amiben különböző szerkesztőket interjúvolok meg. Első áldozatom Chloé volt, akit a mint-frappe.gp-ről ismerhettek, s mintegy 2 óráig vallattam. Ilyen és ehhez hasonló interjúkat terveim szerint hetente fogok közszemlére tenni. Chloé nagyon készségesen válaszolt minden kérdésemre, hülyeségemre, pedig, hogy az ő szavaival éljek: "A megolvadt agyam épp kifolyni készült közben a számon".

Chloé, örülök, hogy igent mondtál az interjúra. Kezdjük a legelején. Miért éppen a G-Portál? Miért ezt a tárhelyet választottad?

Hát amikor elkezdtem szerkeszteni (úgy 7 évvel ezelőtt), nem nagyon voltam otthon a tárhelyek témájában. Nézegettem GP-s lapokat, rájöttem, hogy én is tudok ugyanúgy lapot készíteni, és ennyi. :D Nem tudom, hogy akkor volt-e Fanfusion vagy bármi, de én mindenesetre nem hallottam róluk. A Mindenkilapjáról meg 12 évesen is meg tudtam mondani, hogy nem a legjobb.

Kijelenthetjük, hogy régi motoros vagy. Körülbelül 1,5 éve követem a lapjaidat, mondhatni ez idő alatt volt egy pár. Hány oldalad volt eddig? Melyik volt a kedvenced?

Oh, jesus christ. :P Annyi oldalam volt, hogy őszintén, nem tudom megmondani, mennyi is... Volt rajongói, volt több blog, volt mindenes magazin (kettő is) és volt grafikás. Azt hiszem, a legjobban a Mint-Frappé-t szeretem, mert most nőttem fel, úgy érzem, a véleményes témához. Most meg vagyok elégedve azzal, amit írok, és egyetértek magammal. :D Az összes blogomat is nagyon szerettem, mindig nagyon közel álltak hozzám. És valamiért nagyon élénken emlékszek a DunkinDonuts-ra - szerettem azt csinálni, szerettem a GP-vel foglalkozni, de így visszagondolva, olyan dolgokról is írtam, aminek semmi értelme nem volt.

Chloé: Akik Mint-Frappén a kedvenceim között vannak, ilyen egyszerű. :) Mindigis azokat az oldalakat szerettem, amelyeknek komoly tartalmuk van, és nem valamilyen tömegtémával foglalkoznak. Pl. sose látogattam fansite-okat. Engem mindig a különlegesség valamilyen formája ragad meg, és ez a különlegesség benne van mindenkinek, aki a kedvenceim között szerepel. :D

Ha jól tudom már többször is váltottál szerkesztői nevet /Cler/. Ennek mi az oka? Nem lett emiatt személyhasadásod?

Haha, mindig azzal viccelődök, hogy meghasadt a személyiségem, mert annyiféle embernek érzem magam egyszerre. :D Ezzel is magyarázható az állandó névcsere. Vagy az történt, hogy már nem éreztem magaménak az adott nevet, vagy az, hogy megjelent valaki ugyanazon a néven, mint én, és akkor cseréltem. De azt hiszem, a Chloé jellemez a legjobban engem, és még akkor is kitartok mellette, ha már van egy Chloe, és összekeverődhetünk.

Honnan jött az oldalcím ötlete: mint-frappé?

Azelőtt az összes oldalamnak olyan címe volt, ami nagyon sokat jelentett számomra. Ez alkalommal szerettem volna valami olyat, ami nem ébreszt különböző érzéseket bennem. Ugyanakkor szerettem volna valami különlegeset is. Imádom a frappé szót, nagyon kellemes hangzása van. És szeretem a mentaszörpös frappét. Hát ez lett belőle. :D

Kezdjük a mese legelején. A Tündérkrónikák című könyvsorozatot az egyik kedvenc blogomon ismertem meg, a Napi falaton. Reea nagyon sok jót írt róla, majd elkezdtem utána járni, hogy miről szól /James Bondos stílusban/, megnéztem a leírásokat és nagyon megtetszett. Elhatároztam, hogy megveszem. Miután az első kötetet elolvastam /erről nem írok ajánlót, csak azokról a könyvekről szeretnék, amiket az oldal nyitása után olvastam/, nem volt kérdés, hogy a másodikat is beszerzem.

A Kellytől rendeltem meg az Álom és valóságot. Ez egy elég kis szerencsétlen történet, ugyanis miután megkaptam a könyvet, 2 nappal később leárazták 75%-al. Au.

Körülbelül 5 nap alatt olvastam ki ezt a kötetet, de nem amiatt, mert nem tetszett /nálam ez sok időnek számít/, hanem kevés időm volt olvasásra, valamint emellett még elég sok könyvet olvasok egyszerre.

A Tündérkrónikák 2. része az elsőhöz hasonlóan nagyon izgalmas, sok fordulatot tartogat. Ha valaki a cím miatt azt hiszi a könyv aranyos kis tündibündikről szól, akkor rettenetesen nagyot téved! A cselekménye szerintem jobb, mint az első részének, vagyis nekem jobban tetszett. Mac jelleme nagyon sokat változott, többi már nem az a kis Barbie, aki rózsaszínben látja a világot.

A sorozat nagyon jól bemutatja Dublin, rengeteg érdekes dolgot megtudunk a városról és magáról Írországról, sokat lehet belőle tanulni.

Sok új mellékszereplőt is tartogat a könyv, köztük Danit, aki MacKaylahoz hasonlóan sidhe-látók /vagyis látják a tündéreket/. Az ő jelleme nagyon tetszett, remélem a többi részben is gyakran fog szerepelni. Rowenát is jobban megismerjük, bár nekem nem valami szimpatikus az öreglány. V'lane karakterét nagyon bírom /egyre jobban kezdi megérténi az embereket, ahogyan észrevettem, de kitudja, lehet, hogy a következő részben gonosz lesz, nem tudom/, és több vicces jelenet is van vele kapcsolatban.

Végül Barrons. A sorozat férfi főszereplője. Egyre több dolgot tudunk meg róla, bár azt, hogy "micsoda" még mindig nem. Nagyon sok titka van, remélem a következő kötetből megtudom, hogy mit tart a garázs alatt. Barrons és Mac nagyon jól kiegészítik egymást, szeretem a vitáikat és azt, hogy egymás tekintetéből rájönnek, hogy mire gondol a másik.

Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik az izgalmat, és nem riadnak vissza a "sötétségtől", valamint a harcoktól és a szörnyektől.

Értékelésem: 10/10, először 9-et akartam adni, de aztán a könyv vége meggyőzött, hogy 10-est érdemel.

Tudniillik, hogy a mi házunkban több faláda is van, amelyben a legkülönfélébb holmikat tartjuk. A húgom az ékszereit, én a mobiltokjaimat tárolom bennük. Egyik nap eldöntöttük, hogy muszáj lesz feldobnunk valahogy ezeknek a dobozoknak a kinézetét, mert őszintén, ez a sima fa szín /így hívják, igaz?/ eléggé unalmas. Nézzük, hogy mutatott a ládám, a nagy átalakító műsor előtt.

Miután elkészülődtünk, hiszen adjunk már magunkra, ha elindulunk valahova, utunk egyből a Praktikerbe vezetett. Itt be is szereztük a szükséges holmikat, ami a dekoráláshoz kellettek.

• Akrilfesték /ez lehet bármilyen szín, olyat válassz, ami neked tetszik/
• Egy nagy ecset
• Decoupage ragasztó
• Pár darab szép szalvéta

És ezután kezdődött a munka neheze. Nyugalom emberek nem olyan nehéz, csak sok időt igényel. Lépésekbe szedtem a mozzanatainkat:

1. Elkezdtem a kék festékkel befesteni a dobozt, de véletlenül feldobtam az ecsetet, ami pár pillanat múlva az arcomon landolt. Az egész fejem olyan lett, mehettem mosakodni.
2. Miután átkentem minden részét a ládának festékkel, újra megcsináltam ezt az egészet. Ez nagyon fontos, ugyanis ha nem viszünk rá minimum kék réteget nagyon ronda egy ládikánk lesz.
3. Fél órával később, miután végeztem a festéssel, ott hagytam száradni a dobozomat egy másfél órára /lehet kevesebb idő is elég, de nekem nem volt kedvem tovább bénázni, ezért inkább elmentem egy ismerősömmel találkozni/.
4. Ezután el kell döntenünk, hogy melyik részt szeretnénk kidekorálni szalvétával. Én a doboz teteje mellett voksoltam. Miután lemértem mekkora, megfelelő méretűre vágtam a szalvétát és rásimítottam a ládika fedelére.
5. Alaposan belemártogattam a decoupage ragasztóba az ecsetet, majd óvatosan elkezdtem bekenni vele a szalvétát. Itt nagyon fontos, hogy lassan csináljuk, ugyanis ha túl gyorsak vagyunk, akkor elszakadhat a papíros /az elég nagy szívás/.

Végül, íme a képek, hogy milyenek lettek a ládák /első az enyém, másik kettő a húgomé/. Nekem nagyon tetszenek. Mindenkit bátran buzdítok arra, hogy ti is próbáljátok ki ezt a díszítőtechnikát, hiszen ha nekem sikerült /én közismerten béna vagyok/, akkor biztos, hogy nektek is fog. Sok sikert hozzá!

Ez egy állandó rovat lesz mostantól keddenként. Ezeknek a történeteknek a főszereplői te és én vagyunk. A lényege, hogy mit reagálnék különböző helyzetekben - mialatt veled vagyok- miközben több vicces, lehetetlen, képtelen esemény történne velünk. Fontos azt is tudni, hogy én karakterem mindig úgy viselkedik, ahogy én tenném, ellenben a tiédnek minden részben 1-1 meghatározó tulajdonsága lesz /igen, skizofrén vagy/. Az események pontokba vannak szedve. Remélem mindenkinek tetszeni fognak ezek a kitalált mesék, izgatottan várom a véleményeket kommentben és a chatben. Azt is megírhatjátok, hogy milyen helyszínt szeretnétek jövő héten. Ezek a történetek a ti szórakoztatásotokra vannak.

Helyszín: Az őserdőben

Jellemed: A mindenen nevető őrült

1. Éppen egy Dél-Amerikai városba tartó repülőgépen vagyunk mind a ketten. Már egyből kiszúrlak a feliratos pólódról, amin francia nyelvű szöveg van. Utálom azt a nyelvet.
2. Vitatkozok egy sort a stewardess-sel, hogy miért egy nyáladzó, hároméves gyerek mellett van a helyem, mire az felajánlja, hogy átültet egy másik szörnyeteg gyermek mellé, aki négy évvel idősebb, viszont hiperaktív.
3. Végül egy nagyobb veszekedés után maradok az eredeti ülőhelyemen, eközben már sok utas engem bámul, köztük te is. Összetalálkozik a tekintetünk, megvetően rád nézek, rámutatok a pólódra, majd hányást imitálok. Erre te csak röhögsz, majd előrefordulsz.
4. Már éppen belemerülök a könyv olvasásába, erre kizökkent a stewardess nő sikoltása. Ördögien elvigyorodom és felpillantok, látom, hogy kigáncsoltad a szipirtyót. Elismerően biccentek feléd, majd lelököm a székéből a mellettem ülő majmot, amiért a vállamra nyáladzott.
5. Bemondják a hangosbemondóban, hogy a rendbontókat most azonnal lerakják a gépről, mert fél a többi utas, hogy esetleg idegbetegek. Felállok a székemből és hangosan felnevetek, hogy kényszerzubbonyt is rakjanak a dilisekre. Nem kellett volna, ugyanis pár pillanattal később rájövök, hogy rólad és rólam beszéltek. Egy „Soha nem kaptok el élve!” kiáltással elindulok, de nem sokra jutok, mert elcsúszok a szomszéd gyerek földre csöpögött nyálában.
6. Már több órája az őserdőben kanyargunk, neked pedig be nem áll a szád. Elején még elviseltem, de már kezdesz idegesíteni, megfordulok, hogy elhallgatassalak, mire meglátok az egyik fán egy jaguárt. Felkiáltok, hogy: „Őt edd, ne engem!” és ordítva elrohanok. Te is hátranézel és ennyit mondasz: „Kiscica!”
7. Este, a tábortűznél, elnézést kérek, hogy odalöktelek a jaguárhoz. Nem szokásom bocsánatot kérni. Erre te röhögve legyintesz, azt mondva: „Nem számít, nem is foglalkozott velünk.” Persze, hogy nem, mivel fejbe vágtad a bőröndömmel – gondolom magamban és azon kezdek rágódni, hogy te talán mégis valamiféle őrült vagy.
8. Elkezd szakadni az eső – megint -, mire én bemegyek a ruháidból épített sátorba, de te kint maradsz, mondván, hogy Tarzanosat akarsz játszani. Ezen a ponton állapítom meg, hogy bolond vagy.
9. Másnap reggel kismillió szúnyogcsípéssel ébredek. Körülnézek, de sehol nem talállak. Visszajött a jaguár? Ha megevett téged, talán már nem éhes annyira és engem békén hagy – gondolom.
10. Sírt állítok neked pár holmidból – laplyukasztó, egy plüss kenguru, és még pár fura cuccből -, mire morgás hallok a hátam mögül. Sikítva megfordulok, mire egy csomó kamerás emberrel találom szembe magam. Hirtelen előjössz az egyik fatörzs mögül és megszólalsz: Ez volt a Kész Átverés! mai műsora, tartsanak velünk legközelebb is. Nevetve megfordulsz, és felém nyújtasz egy csekket, kárpótlásul, hogy átvágtatok az egész világ előtt. Még mindig 180-as pulzussal megfogom a laplyukasztódat és fejbe doblak vele.