I never make mistakes...

az úgy volt...

FOTÓSOROZAT 2.

2013.08.10. 20:26, Aaron

Tegnap megint fotóztam, ezúttal egy másik barátomat. Az "Angyal és Ördög" témát választottuk. Íme két kép, a tegnap készültekből.

REFLEKTORFÉNYBEN: CHLOÉ

2013.08.09. 16:41, Aaron

A Reflektorfényben egy új rovat lesz az oldalon, amiben különböző szerkesztőket interjúvolok meg. Első áldozatom Chloé volt, akit a mint-frappe.gp-ről ismerhettek, s mintegy 2 óráig vallattam. Ilyen és ehhez hasonló interjúkat terveim szerint hetente fogok közszemlére tenni. Chloé nagyon készségesen válaszolt minden kérdésemre, hülyeségemre, pedig, hogy az ő szavaival éljek: "A megolvadt agyam épp kifolyni készült közben a számon".

 

Chloé, örülök, hogy igent mondtál az interjúra. Kezdjük a legelején. Miért éppen a G-Portál? Miért ezt a tárhelyet választottad?

 

 

Hát amikor elkezdtem szerkeszteni (úgy 7 évvel ezelőtt), nem nagyon voltam otthon a tárhelyek témájában. Nézegettem GP-s lapokat, rájöttem, hogy én is tudok ugyanúgy lapot készíteni, és ennyi. :D Nem tudom, hogy akkor volt-e Fanfusion vagy bármi, de én mindenesetre nem hallottam róluk. A Mindenkilapjáról meg 12 évesen is meg tudtam mondani, hogy nem a legjobb.

Kijelenthetjük, hogy régi motoros vagy. Körülbelül 1,5 éve követem a lapjaidat, mondhatni ez idő alatt volt egy pár. Hány oldalad volt eddig? Melyik volt a kedvenced?

 

Oh, jesus christ. :P Annyi oldalam volt, hogy őszintén, nem tudom megmondani, mennyi is... Volt rajongói, volt több blog, volt mindenes magazin (kettő is) és volt grafikás. Azt hiszem, a legjobban a Mint-Frappé-t szeretem, mert most nőttem fel, úgy érzem, a véleményes témához. Most meg vagyok elégedve azzal, amit írok, és egyetértek magammal. :D Az összes blogomat is nagyon szerettem, mindig nagyon közel álltak hozzám. És valamiért nagyon élénken emlékszek a DunkinDonuts-ra - szerettem azt csinálni, szerettem a GP-vel foglalkozni, de így visszagondolva, olyan dolgokról is írtam, aminek semmi értelme nem volt.

Ez idő alatt biztosan sok kedvenc oldalad volt. Jelenleg melyek nálad a favoritok?

 

 

Chloé: Akik Mint-Frappén a kedvenceim között vannak, ilyen egyszerű. :) Mindigis azokat az oldalakat szerettem, amelyeknek komoly tartalmuk van, és nem valamilyen tömegtémával foglalkoznak. Pl. sose látogattam fansite-okat. Engem mindig a különlegesség valamilyen formája ragad meg, és ez a különlegesség benne van mindenkinek, aki a kedvenceim között szerepel. :D

Ha jól tudom már többször is váltottál szerkesztői nevet /Cler/. Ennek mi az oka? Nem lett emiatt személyhasadásod?

 

 

Haha, mindig azzal viccelődök, hogy meghasadt a személyiségem, mert annyiféle embernek érzem magam egyszerre. :D Ezzel is magyarázható az állandó névcsere. Vagy az történt, hogy már nem éreztem magaménak az adott nevet, vagy az, hogy megjelent valaki ugyanazon a néven, mint én, és akkor cseréltem. De azt hiszem, a Chloé jellemez a legjobban engem, és még akkor is kitartok mellette, ha már van egy Chloe, és összekeverődhetünk.

Honnan jött az oldalcím ötlete: mint-frappé?

 

 

Azelőtt az összes oldalamnak olyan címe volt, ami nagyon sokat jelentett számomra. Ez alkalommal szerettem volna valami olyat, ami nem ébreszt különböző érzéseket bennem. Ugyanakkor szerettem volna valami különlegeset is. Imádom a frappé szót, nagyon kellemes hangzása van. És szeretem a mentaszörpös frappét. Hát ez lett belőle. :D

KÖNYVKRITIKA - TÜNDÉRKRÓNIKÁK 2. - ÁLOM ÉS VALÓSÁG

2013.08.08. 15:27, Aaron

Kezdjük a mese legelején. A Tündérkrónikák című könyvsorozatot az egyik kedvenc blogomon ismertem meg, a Napi falaton. Reea nagyon sok jót írt róla, majd elkezdtem utána járni, hogy miről szól /James Bondos stílusban/, megnéztem a leírásokat és nagyon megtetszett. Elhatároztam, hogy megveszem. Miután az első kötetet elolvastam /erről nem írok ajánlót, csak azokról a könyvekről szeretnék, amiket az oldal nyitása után olvastam/, nem volt kérdés, hogy a másodikat is beszerzem.

Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.

Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

A Kellytől rendeltem meg az Álom és valóságot. Ez egy elég kis szerencsétlen történet, ugyanis miután megkaptam a könyvet, 2 nappal később leárazták 75%-al. Au.

Körülbelül 5 nap alatt olvastam ki ezt a kötetet, de nem amiatt, mert nem tetszett /nálam ez sok időnek számít/, hanem kevés időm volt olvasásra, valamint emellett még elég sok könyvet olvasok egyszerre.

A Tündérkrónikák 2. része az elsőhöz hasonlóan nagyon izgalmas, sok fordulatot tartogat. Ha valaki a cím miatt azt hiszi a könyv aranyos kis tündibündikről szól, akkor rettenetesen nagyot téved! A cselekménye szerintem jobb, mint az első részének, vagyis nekem jobban tetszett. Mac jelleme nagyon sokat változott, többi már nem az a kis Barbie, aki rózsaszínben látja a világot.

A sorozat nagyon jól bemutatja Dublin, rengeteg érdekes dolgot megtudunk a városról és magáról Írországról, sokat lehet belőle tanulni.

Sok új mellékszereplőt is tartogat a könyv, köztük Danit, aki MacKaylahoz hasonlóan sidhe-látók /vagyis látják a tündéreket/. Az ő jelleme nagyon tetszett, remélem a többi részben is gyakran fog szerepelni. Rowenát is jobban megismerjük, bár nekem nem valami szimpatikus az öreglány. V'lane karakterét nagyon bírom /egyre jobban kezdi megérténi az embereket, ahogyan észrevettem, de kitudja, lehet, hogy a következő részben gonosz lesz, nem tudom/, és több vicces jelenet is van vele kapcsolatban.

Végül Barrons. A sorozat férfi főszereplője. Egyre több dolgot tudunk meg róla, bár azt, hogy "micsoda" még mindig nem. Nagyon sok titka van, remélem a következő kötetből megtudom, hogy mit tart a garázs alatt. Barrons és Mac nagyon jól kiegészítik egymást, szeretem a vitáikat és azt, hogy egymás tekintetéből rájönnek, hogy mire gondol a másik.

Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik az izgalmat, és nem riadnak vissza a "sötétségtől", valamint a harcoktól és a szörnyektől.

 

Értékelésem: 10/10, először 9-et akartam adni, de aztán a könyv vége meggyőzött, hogy 10-est érdemel.

BARKÁCSOLOK - HOGYAN DOBJUK FEL A DOBOZAINKAT

2013.08.07. 15:19, Aaron

Tudniillik, hogy a mi házunkban több faláda is van, amelyben a legkülönfélébb holmikat tartjuk. A húgom az ékszereit, én a mobiltokjaimat tárolom bennük. Egyik nap eldöntöttük, hogy muszáj lesz feldobnunk valahogy ezeknek a dobozoknak a kinézetét, mert őszintén, ez a sima fa szín /így hívják, igaz?/ eléggé unalmas. Nézzük, hogy mutatott a ládám, a nagy átalakító műsor előtt.

 

Miután elkészülődtünk, hiszen adjunk már magunkra, ha elindulunk valahova, utunk egyből a Praktikerbe vezetett. Itt be is szereztük a szükséges holmikat, ami a dekoráláshoz kellettek.

  • Akrilfesték /ez lehet bármilyen szín, olyat válassz, ami neked tetszik/
  • Egy nagy ecset
  • Decoupage ragasztó
  • Pár darab szép szalvéta

 

És ezután kezdődött a munka neheze. Nyugalom emberek nem olyan nehéz, csak sok időt igényel. Lépésekbe szedtem a mozzanatainkat:

  1. Elkezdtem a kék festékkel befesteni a dobozt, de véletlenül feldobtam az ecsetet, ami pár pillanat múlva az arcomon landolt. Az egész fejem olyan lett, mehettem mosakodni.
  2. Miután átkentem minden részét a ládának festékkel, újra megcsináltam ezt az egészet. Ez nagyon fontos, ugyanis ha nem viszünk rá minimum kék réteget nagyon ronda egy ládikánk lesz.
  3. Fél órával később, miután végeztem a festéssel, ott hagytam száradni a dobozomat egy másfél órára /lehet kevesebb idő is elég, de nekem nem volt kedvem tovább bénázni, ezért inkább elmentem egy ismerősömmel találkozni/.
  4. Ezután el kell döntenünk, hogy melyik részt szeretnénk kidekorálni szalvétával. Én a doboz teteje mellett voksoltam. Miután lemértem mekkora, megfelelő méretűre vágtam a szalvétát és rásimítottam a ládika fedelére.
  5. Alaposan belemártogattam a decoupage ragasztóba az ecsetet, majd óvatosan elkezdtem bekenni vele a szalvétát. Itt nagyon fontos, hogy lassan csináljuk, ugyanis ha túl gyorsak vagyunk, akkor elszakadhat a papíros /az elég nagy szívás/.

 

Végül, íme a képek, hogy milyenek lettek a ládák /első az enyém, másik kettő a húgomé/. Nekem nagyon tetszenek. Mindenkit bátran buzdítok arra, hogy ti is próbáljátok ki ezt a díszítőtechnikát, hiszen ha nekem sikerült /én közismerten béna vagyok/, akkor biztos, hogy nektek is fog. Sok sikert hozzá!


KETTESBEN KEDD 1. - AZ ŐSERDŐBEN

2013.08.06. 20:52, Aaron

Ez egy állandó rovat lesz mostantól keddenként. Ezeknek a történeteknek a főszereplői te és én vagyunk. A lényege, hogy mit reagálnék különböző helyzetekben - mialatt veled vagyok- miközben több vicces, lehetetlen, képtelen esemény történne velünk. Fontos azt is tudni, hogy én karakterem mindig úgy viselkedik, ahogy én tenném, ellenben a tiédnek minden részben 1-1 meghatározó tulajdonsága lesz /igen, skizofrén vagy/. Az események pontokba vannak szedve. Remélem mindenkinek tetszeni fognak ezek a kitalált mesék, izgatottan várom a véleményeket kommentben és a chatben. Azt is megírhatjátok, hogy milyen helyszínt szeretnétek jövő héten. Ezek a történetek a ti szórakoztatásotokra vannak.

 

Helyszín: Az őserdőben

Jellemed: A mindenen nevető őrült

 

  1. Éppen egy Dél-Amerikai városba tartó repülőgépen vagyunk mind a ketten. Már egyből kiszúrlak a feliratos pólódról, amin francia nyelvű szöveg van. Utálom azt a nyelvet.
  2. Vitatkozok egy sort a stewardess-sel, hogy miért egy nyáladzó, hároméves gyerek mellett van a helyem, mire az felajánlja, hogy átültet egy másik szörnyeteg gyermek mellé, aki négy évvel idősebb, viszont hiperaktív.
  3. Végül egy nagyobb veszekedés után maradok az eredeti ülőhelyemen, eközben már sok utas engem bámul, köztük te is. Összetalálkozik a tekintetünk, megvetően rád nézek, rámutatok a pólódra, majd hányást imitálok. Erre te csak röhögsz, majd előrefordulsz.
  4. Már éppen belemerülök a könyv olvasásába, erre kizökkent a stewardess nő sikoltása. Ördögien elvigyorodom és felpillantok, látom, hogy kigáncsoltad a szipirtyót. Elismerően biccentek feléd, majd lelököm a székéből a mellettem ülő majmot, amiért a vállamra nyáladzott.
  5. Bemondják a hangosbemondóban, hogy a rendbontókat most azonnal lerakják a gépről, mert fél a többi utas, hogy esetleg idegbetegek. Felállok a székemből és hangosan felnevetek, hogy kényszerzubbonyt is rakjanak a dilisekre. Nem kellett volna, ugyanis pár pillanattal később rájövök, hogy rólad és rólam beszéltek. Egy „Soha nem kaptok el élve!” kiáltással elindulok, de nem sokra jutok, mert elcsúszok a szomszéd gyerek földre csöpögött nyálában.
  6. Már több órája az őserdőben kanyargunk, neked pedig be nem áll a szád. Elején még elviseltem, de már kezdesz idegesíteni, megfordulok, hogy elhallgatassalak, mire meglátok az egyik fán egy jaguárt. Felkiáltok, hogy: „Őt edd, ne engem!” és ordítva elrohanok. Te is hátranézel és ennyit mondasz: „Kiscica!”
  7. Este, a tábortűznél, elnézést kérek, hogy odalöktelek a jaguárhoz. Nem szokásom bocsánatot kérni. Erre te röhögve legyintesz, azt mondva: „Nem számít, nem is foglalkozott velünk.” Persze, hogy nem, mivel fejbe vágtad a bőröndömmel – gondolom magamban és azon kezdek rágódni, hogy te talán mégis valamiféle őrült vagy.
  8. Elkezd szakadni az eső – megint -, mire én bemegyek a ruháidból épített sátorba, de te kint maradsz, mondván, hogy Tarzanosat akarsz játszani. Ezen a ponton állapítom meg, hogy bolond vagy.
  9. Másnap reggel kismillió szúnyogcsípéssel ébredek. Körülnézek, de sehol nem talállak. Visszajött a jaguár? Ha megevett téged, talán már nem éhes annyira és engem békén hagy – gondolom.
  10. Sírt állítok neked pár holmidból – laplyukasztó, egy plüss kenguru, és még pár fura cuccből -, mire morgás hallok a hátam mögül. Sikítva megfordulok, mire egy csomó kamerás emberrel találom szembe magam. Hirtelen előjössz az egyik fatörzs mögül és megszólalsz: Ez volt a Kész Átverés! mai műsora, tartsanak velünk legközelebb is. Nevetve megfordulsz, és felém nyújtasz egy csekket, kárpótlásul, hogy átvágtatok az egész világ előtt. Még mindig 180-as pulzussal megfogom a laplyukasztódat és fejbe doblak vele.
 
>>Hello Skacok<<

A HÉT BEJEGYZÉSE: FELSŐOKTATÁS=IDEGÖSSZEROPPANÁS?!

Hogy mi is a SUPERBOY.GP? Ezt nehéz megfogalmazni. Több szerepet is betölt. Megosztom itt a fotóimat, érzéseimet, véleményemet, valamikor a napjaimat, ugyanakkor zenékről, filmekről, könyvekről is írok, találhattok róluk ajánlókat. Az oldalon többször teszek közzé cikkeket, amikor egy témát, lapot, személyt, esetleg valami más elemzek, vesézek ki.

01. Vissza a főoldalra
Ha esetleg eltévedtél volna.
02. Rólam
Infók mindenki kedvenc szerkesztőjéről.
03. Cikkek, egyéb irományok
Itt olvashatod hogyan osztom az észt.
04. Vendégkönyv
Ha hosszabban szeretnéd magasztolni/szídni az oldalt.
05. Ötletdoboz
Ha lenne valamilyen jó témád, amiről írhatnék.
06. Ki/be
Ez leginkább nekem fontos.

 
>>Őkirályifensége<<

AARON/TILLUS (ahogy jónak látod) alias a világ 8. csodája. Mit is mondhatnék írhatnék? Először a címszavas bemutatkozáson gondolkoztam, de azt annyira bénának tartom, szóval inkább írnék egy rövidke (tényleg rövidke), ám összefüggő szöveget magamról, hogy azért legyen fogalmatok rólam. 18 éve nyomom folyamatosan a dumát, be nem áll a szám, ezzel sok embert kikészítek, de most mit mondjak erre? Ez van. Bunkó vagyok. Nagyon bunkó, néha már-már elviselhetetlenül, de azért ki lehet bírni mellettem, akinek meg nem tetszik, hát őszintén mondom nem érdekel, el vagyok én nélküle is. Szeretek fotózni, olvasni, sorozatozni, mozizni, vásárolni, a barátaimmal lógni, bulizni, nevetni, mint minden egészséges fiatal fiú. Mindig a társaság középpontjában vagyok, kitűnök a tömegből. Utálom a gyerekeket... Ez a kevés információmorzsa bőven elég, a többi úgy is kiderül a bejegyzésekből, valamint a "Rólam" című részben.

TOVÁBB IS VAN MONDJAM MÉG?

 
>>Akkor Dumáljunk<<

 
>>Igen, tudok olvasni<<

Érdemes rólam tudni, hogy imádok olvasni, egyszerre több könyvet is /azért nem egyidőben, arra azért még én sem vagyok képes/, sok hobbim van, de a legfőbb az olvasás, könyvoholista vagyok. Sajna, mivel nem szeretek gépen olvasni, mindig a boltban veszem őket, rengeteg pénzt költök rájuk /mondjuk mire nem?/, de jobb is, ugyanis imádom az ujjaimmal érinteni a könyv lapjait.

KEDVENCEIM

  • Lux sorozat (Jennifer Armentrout)
  • Percy Jackson és a Heroes of Olympus sorozat (Rick Riordan)
  • Harry Potter sorozat (J. K. Rowling)
  • Az éhezők viadala sorozat (Suzanne Collins)
  • 39 kulcs sorozat (mindegyik résznek más az írója)
  • Egy ropi naplója sorozat (Jeff Kinney)
  • Tűz és jég dala sorozat (George R. R. Martin)
  • Tündérkrónikák (Karen Marie Moning)

MIT OLVASOK MOST?

Királyok csatája (George R. R. Martin)

The Mark of Athena (Rick Riordan)

The Demigod Diaries (Rick Riordan)

  Obszidián (Jennifer Armentrout)

Onyx (Jennifer Armentrout)

Álom és valóság - Tündérkrónikák 2. (Karen Marie Moning)

Csontváros (Cassandra Clare)

A szabadság 50 árnyalata (E. L. James)

A smaragdtábla (Pj Hoover)

 A 39 kulcs 9. - Viharjelzés (Linda Sue Park)

MÁR A POLCOMON VAN

  • Vihar szeli ketté (Shannon Messenger)
  • Bábel (Leiner Laura)
  • A hajnalra várva - Tündérkrónikák 3. (Karen Marie Moning)
  • Átmeneti üresedés (J. K. Rowling)
  • Kardok vihara (George R. R. Martin)
  • Egy képzeletbeli barát naplója (Matthew Dicks)
  • Éjszakai cirkusz (Erin Morgenstern)
  • Minou szigete (Mette Jakobsen)
  • Holtomiglan (Árpa Attila)
  • Beszédes testek (Joe Navarro)
  • A védő (Dr. Magyar György)
  • Az alvilág zsoldjában (Jurányi Zsolt)
  • Suszter, szabó, baka, kém (John le Carré)
  • Mentsük meg Júliát (Suzanne Selfors)

 
>>Haboskávé<<

Itt láthatóak az oldalak, amiket minden nap látogatok. IDE NEM LEHET JELENTKEZNI!

01. Percy Jackson
Mivel ez a kedvenc könyvsorozatom.
02. Éhezők Viadala
Imádom Jennifer Lawrencet.
03. Media Addict
Cikkek, mindenféle témában.
04. Jane
Egyik kedvenc blogom.
05. Pandora
Másik kedvenc blogom.

 

TÖBBIEK

Jelentkezni ide a chatben lehet, de nem biztos, hogy elfogadom!

 
>>Cuccok<<
Friss bejegyzések
2013.09.25. 18:51
2013.09.20. 20:51
2013.09.16. 19:11
2013.09.15. 14:17
2013.09.14. 20:45
Friss hozzászólások
 
>>A Stranger... From The Outside<<
Indulás: 2013-07-27
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!