A keddi napomról számolnék be nektek. Tudom, hogy délelőttre mondtam, de nem tudtam megírni, ugyanis rohantam, hogy elérjem a vonatot. De erről részletesen majd holnap szó lesz.

Reggel gyomorideggel ébredtem a tantárgyfelvétel miatt. Rettegtem, hogy törölni fogják az én szuperül elrendezett órarendemet. A keddi napon a nyelvvel kapcsolatos dolgok voltak. Ekkor kellett eldöntenünk, hogy mit szeretnénk: 3 félévig tanulni egy nyelvet és 3 félévig egy másikat, vagy egyet 6 féléven keresztül. Én az utóbbit választottam, megpróbálom 6 félévig a franciát. Tudom, hogy a kapcsolatunk eléggé "érdekesen" alakult az évek során, nem rajongok a nyelvért és ő sem értem, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy nem megyünk egyből a válóperes ügyvédhez, hanem újrakezdjük az egészet. Az alapoktól. Igen, szóval a suliban csak franciát fogok tanulni. Angolból majd a régi magántanárom segítségével szeretném megcsinálni a felsőfokú nyelvvizsgát.

Akik 2 nyelvet vesznek fel 3-3 félévre, azoknak kellett írniuk nyelvi szintfelmérőt, de akik csak egyet 6 félévre, azoknak nem. Éppen ezért, nem tudtam be kell e mennem a suliba, ezért reggel 7-kor, miután nagy nehezen kikecmeregtem az ágyamból, felhívtam a titkárságot. Fel is vették, ott nyomtam megállás nélkül a szöveget, szegény emberke meg sem tudott szólalni a vonal túl oldalán. Miután befejeztem, azt mondta: "Elnézést, de én a portás vagyok." Egyszóval: semmit nem tud, hogy nekem most be kell e mennem a suliba, szívtam. Gyorsan elkészültem, majd fogtam magam és a cókmókaimat és kimentem busszal a vasútállomásra.

Most szerencsére korábban jöttem, volt még időm, szóval elkezdtem olvasni a Csontvárost. Miután Zsófi és Réka /csoporttársam/ befutottak, már meg is jött a vonat és indultunk. Tudniilik, mind a hárman egy nyelvet vettünk fel 6 félévre, szóval ott beszéltük, hogy tutira nem kellett volna bejönnünk, ez csak egy felesleges út lesz. Milyen igazunk is volt.

10 óra után pár perccel meg is érkeztünk, azonban alig voltak páran az előcsarnokban. Megkérdeztük az információs pultnál ülő hölgyet /milyen szépen fogalmaztam/, InfOrsit /találó/, hogy most mégis mi van. Felvilágosított minket, hogy egy előadás van a nyelvekkel kapcsolatban, ott van mindenki.

Körülbelül 10 perc múlva, kisebb-nagyobb eltévedések után meg is találtuk az előadót. Rengetegen voltak bent, már javában tartott a tanárok beszéde. Beültünk a leghátsó sorba észrevétlenül /"Húzzál már arébb!"/ és figyeltünk. És bambultunk. Unatkoztunk. Majd nem bírtam tovább, elkezdtem olvasni. Fél 12-kor arra eszméletlem rá, hogy vége az előadásnak. Megkérdeztem Rékát, hogy mi történt: a lényeg, hogy a beszéd legvégén, azt mondta a nőci, hogy akik 6 félévre vesznek fel nyelvet el kell menniük a D épületben egy terembe. Aha. És ezért a csepp információért ültünk ott 1 órát?!

A tömeget követve mindenki megtalálta az ő nyelvéhez tartozó nyelvet. Zsófi a spanyolt, Réka az olaszt, én pedig, ahogy azt már előbb említettem, a franciát vettem fel. Egy papírt kellett csupán kitöltenem és lefénymásoltatni a nyelvvizsgámat. Ennyi. "És ezért jöttem én fel?!" gondoltam magamba. A többieket sehol nem találtam, eltévedtem az épületben. Komolyan mondom, hatalmas. Az egyik hátsó ajtón keveredtem ki. Gyorsan megkerestük egymást Rékával, majd indultunk is haza /Zsófi ott maradt még papírokat intézni/.

Itt a metrón egy akciófilmbe beleillő jelenet történt velünk. Nagyban ülünk, bambulunk, amikor elkezdett csengeni a telefonom. Oké, ilyen helyeken nem lehet felvenni a mobilt, azt hallottam, én mégis megtettem. Apa volt az. Annyira lekötött minket a telefon Rékával, hogy nem vettük észre: megérkeztünk és kinyíltak az ajtók. Miután Réka ráeszmélt erre a tényre, egy vipera gyorsaságával ugrott fel és rántott magával engem, de hiába. Ő kitudott ugrani, de én már nem. Beraktam a két ajtó közé a kezemet, hátha akkor szétnyílik, de nem. Becsukta. Helyette kaptam egy szép piros foltot a tenyeremre, alig tudtam visszahúzni magamhoz a kezemet. Ott kiabáltuk egymás nevét. Réka kiszállt, de én a metróban maradtam. Ami el is indult a következő megállóhoz.

Nagyon ideges voltam, ugyanis már csak 15 percünk volt a vonatig. A következő megállónál gyorsan kiszálltam és rohantam a szemben levő metróhoz, de az elindult és természetesen a következő csak 5 perc múlva jött. Mikor visszaértem és megtaláltuk egymást Rékával, nagyon megkönnyebbültünk, majd mikor az óráinkra néztünk, már kevésbé. 5 perc volt a vonat indulásáig. "Szerintem most rohanjunk." tanácsolta Réka. És elkezdtünk őrültek módjára futni, komolyan mondom szerintem tesi órán nem sprinteltünk ennyire soha. Elértük a vonatot.

A vonatút közben eldöntöttem, hogy Tatabányán szállok le és bemegyek a Vértes Centerbe, venni magamnak pár cuccot, nehogy már felesleges legyen a napom. Nagyon idegesített, hogy csak egy papír miatt kellett felmennem.

Első utam a H&M-be vezetett, ahol körülbelül kiválasztottam hat ruhadarabot és kezdődhetett az egyszemélyes divatbemutató. Végül egy pulcsit, vagy fogalmam sincs mit vettem. M-es méret, 5990 Ft volt. Itt egy kép róla.

Még benéztem pár helyre, de nem láttam semmi jót. Azután bementem a Tacoba és megláttam egy csúcs mellényt. Irtóra tetszett, úgyhogy megvettem. S-es méret, 8990 Ft volt. Kép.

Nem sokkal később kaptam egy hívást, hogy a hiperszuper órarendem 99%, hogy megmarad. Ezután vidáman mentem haza a busszal, ami tömve volt. Nagyon unatkoztam, mire megszólalt a mellettem levő bácsi a feleségének: "Há Maris, ha esztet tudom, hogy itten ennyien lesznek, a traktorral megyünk." Ez a mondat bearanyozta a hátralevő napomat.