A keddi napomról számolnék be nektek. Tudom, hogy délelőttre mondtam, de nem tudtam megírni, ugyanis rohantam, hogy elérjem a vonatot. De erről részletesen majd holnap szó lesz.

Reggel gyomorideggel ébredtem a tantárgyfelvétel miatt. Rettegtem, hogy törölni fogják az én szuperül elrendezett órarendemet. A keddi napon a nyelvvel kapcsolatos dolgok voltak. Ekkor kellett eldöntenünk, hogy mit szeretnénk: 3 félévig tanulni egy nyelvet és 3 félévig egy másikat, vagy egyet 6 féléven keresztül. Én az utóbbit választottam, megpróbálom 6 félévig a franciát. Tudom, hogy a kapcsolatunk eléggé "érdekesen" alakult az évek során, nem rajongok a nyelvért és ő sem értem, de közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy nem megyünk egyből a válóperes ügyvédhez, hanem újrakezdjük az egészet. Az alapoktól. Igen, szóval a suliban csak franciát fogok tanulni. Angolból majd a régi magántanárom segítségével szeretném megcsinálni a felsőfokú nyelvvizsgát.

Akik 2 nyelvet vesznek fel 3-3 félévre, azoknak kellett írniuk nyelvi szintfelmérőt, de akik csak egyet 6 félévre, azoknak nem. Éppen ezért, nem tudtam be kell e mennem a suliba, ezért reggel 7-kor, miután nagy nehezen kikecmeregtem az ágyamból, felhívtam a titkárságot. Fel is vették, ott nyomtam megállás nélkül a szöveget, szegény emberke meg sem tudott szólalni a vonal túl oldalán. Miután befejeztem, azt mondta: "Elnézést, de én a portás vagyok." Egyszóval: semmit nem tud, hogy nekem most be kell e mennem a suliba, szívtam. Gyorsan elkészültem, majd fogtam magam és a cókmókaimat és kimentem busszal a vasútállomásra.

Most szerencsére korábban jöttem, volt még időm, szóval elkezdtem olvasni a Csontvárost. Miután Zsófi és Réka /csoporttársam/ befutottak, már meg is jött a vonat és indultunk. Tudniilik, mind a hárman egy nyelvet vettünk fel 6 félévre, szóval ott beszéltük, hogy tutira nem kellett volna bejönnünk, ez csak egy felesleges út lesz. Milyen igazunk is volt.

10 óra után pár perccel meg is érkeztünk, azonban alig voltak páran az előcsarnokban. Megkérdeztük az információs pultnál ülő hölgyet /milyen szépen fogalmaztam/, InfOrsit /találó/, hogy most mégis mi van. Felvilágosított minket, hogy egy előadás van a nyelvekkel kapcsolatban, ott van mindenki.

Körülbelül 10 perc múlva, kisebb-nagyobb eltévedések után meg is találtuk az előadót. Rengetegen voltak bent, már javában tartott a tanárok beszéde. Beültünk a leghátsó sorba észrevétlenül /"Húzzál már arébb!"/ és figyeltünk. És bambultunk. Unatkoztunk. Majd nem bírtam tovább, elkezdtem olvasni. Fél 12-kor arra eszméletlem rá, hogy vége az előadásnak. Megkérdeztem Rékát, hogy mi történt: a lényeg, hogy a beszéd legvégén, azt mondta a nőci, hogy akik 6 félévre vesznek fel nyelvet el kell menniük a D épületben egy terembe. Aha. És ezért a csepp információért ültünk ott 1 órát?!

A tömeget követve mindenki megtalálta az ő nyelvéhez tartozó nyelvet. Zsófi a spanyolt, Réka az olaszt, én pedig, ahogy azt már előbb említettem, a franciát vettem fel. Egy papírt kellett csupán kitöltenem és lefénymásoltatni a nyelvvizsgámat. Ennyi. "És ezért jöttem én fel?!" gondoltam magamba. A többieket sehol nem találtam, eltévedtem az épületben. Komolyan mondom, hatalmas. Az egyik hátsó ajtón keveredtem ki. Gyorsan megkerestük egymást Rékával, majd indultunk is haza /Zsófi ott maradt még papírokat intézni/.

Itt a metrón egy akciófilmbe beleillő jelenet történt velünk. Nagyban ülünk, bambulunk, amikor elkezdett csengeni a telefonom. Oké, ilyen helyeken nem lehet felvenni a mobilt, azt hallottam, én mégis megtettem. Apa volt az. Annyira lekötött minket a telefon Rékával, hogy nem vettük észre: megérkeztünk és kinyíltak az ajtók. Miután Réka ráeszmélt erre a tényre, egy vipera gyorsaságával ugrott fel és rántott magával engem, de hiába. Ő kitudott ugrani, de én már nem. Beraktam a két ajtó közé a kezemet, hátha akkor szétnyílik, de nem. Becsukta. Helyette kaptam egy szép piros foltot a tenyeremre, alig tudtam visszahúzni magamhoz a kezemet. Ott kiabáltuk egymás nevét. Réka kiszállt, de én a metróban maradtam. Ami el is indult a következő megállóhoz.

Nagyon ideges voltam, ugyanis már csak 15 percünk volt a vonatig. A következő megállónál gyorsan kiszálltam és rohantam a szemben levő metróhoz, de az elindult és természetesen a következő csak 5 perc múlva jött. Mikor visszaértem és megtaláltuk egymást Rékával, nagyon megkönnyebbültünk, majd mikor az óráinkra néztünk, már kevésbé. 5 perc volt a vonat indulásáig. "Szerintem most rohanjunk." tanácsolta Réka. És elkezdtünk őrültek módjára futni, komolyan mondom szerintem tesi órán nem sprinteltünk ennyire soha. Elértük a vonatot.

A vonatút közben eldöntöttem, hogy Tatabányán szállok le és bemegyek a Vértes Centerbe, venni magamnak pár cuccot, nehogy már felesleges legyen a napom. Nagyon idegesített, hogy csak egy papír miatt kellett felmennem.

Első utam a H&M-be vezetett, ahol körülbelül kiválasztottam hat ruhadarabot és kezdődhetett az egyszemélyes divatbemutató. Végül egy pulcsit, vagy fogalmam sincs mit vettem. M-es méret, 5990 Ft volt. Itt egy kép róla.

Még benéztem pár helyre, de nem láttam semmi jót. Azután bementem a Tacoba és megláttam egy csúcs mellényt. Irtóra tetszett, úgyhogy megvettem. S-es méret, 8990 Ft volt. Kép.

Nem sokkal később kaptam egy hívást, hogy a hiperszuper órarendem 99%, hogy megmarad. Ezután vidáman mentem haza a busszal, ami tömve volt. Nagyon unatkoztam, mire megszólalt a mellettem levő bácsi a feleségének: "Há Maris, ha esztet tudom, hogy itten ennyien lesznek, a traktorral megyünk." Ez a mondat bearanyozta a hátralevő napomat.

A legtöbb embernek a héten már elkezdődött az iskola. Haha, rossz lehet nekik. Nekem a fősulin, csak jövő hét keddtől lesz tanítás, viszont most van a regisztrációs hét. Akik azt hiszik gimiben lenni a szívás, azok ne tudják meg milyen volt nekem a hét első két napja...

Bonyolult lélek vagyok. Utálok korán kelni, viszont azt már szeretem, ha korán reggel fent vagyok, ugyanis mániám a lehető legjobban kihasználni az időt, minél hamarabb elkezdeni a napot. Miután kikotortam a csipát a szememből, megettem a müzlimet, szalonképessé tettem magamat és learattam a farmomon az iPademen, kivitettem magam az állomásra a 7:14-es vonathoz. Ott találkoztam Zsófival, ugyanis együtt mentünk. Szerencsére én már megvettem előző nap a bérletemet, de Zsófi nem. 7:13-kor jöttünk el a pénztártól és szerintem Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere sem tud olyan sebességel futni, mint amilyen gyorsan mi rohantunk. Szerencsénk volt. Elértük a vonatot.

Körülbelül 8:15-re érkeztünk meg a Keletibe. Pesten a tömegközlekedés elég energikusnak bizonyult. Kisebb-nagyobb bénázások után - újabb bérletvétel, "Most honnan indul a busz?" - fél óra alatt el is értünk az iskolához. Közben összefutottam az egyik lánnyal, Fannival, akit a gólyatáborban ismertem meg - ő is Pinkpunci - szóval boldog voltam. Addig. Utána kezdődött az őrület.

Bementünk a suli előcsarnokába, ami nagy, szép, nagy, modern, ja és nagy. Zsúfolásig tele volt. Átverekedtük magunkat a tömegen, odamentünk a szervezőkhöz, akik adtak nekünk 2 lapot, amit ki kellett töltenünk, mindenféle adatokkal, számokkal, egyszóval: tömény unalom. Oh, igen, azt se felejtsem el megemlíteni, hogy ezeken kívül még 2 lapot kellett magunkkal hoznunk, amit ott kellett kitölteni, szóval összesen 4 db 2 oldalas csoda volt.

A töltögetés közben ismét ismerősöket pillantottam meg, a gimnáziumomból 2 lányt, aki egy évfolyamon volt velem, Vikit és Ágicát, ráadásul padnál ültek /elég kevés volt/, szóval odamentem hozzájuk és beültem melléjük. A legtöbben állva töltötték a papírokat, mint a lovak. Mondjuk a lovak nem jelentkeznek felsőoktatásra. Kivéve, ha az valami mutáns. Na mindegy.

Miután nem éreztem az ujjaimat és végeztem a papíromat, körbepillantottam a csarnokban, ugyanis csend volt. Időközben a legtöbb ember eltűnt. Nem is vettük észre, nem értettük mi történt. Mivel a többiek akkor még nem készültek el a lapokkal, én mentem elsőnek beiratkozni. Gondoltam: "De jó, tuti 5 millión lesznek." És nem. Senki nem volt ott. Bementem a terembe és az ott levő hölgy mondta, hogy a többiek elmentek valamilyen előadásra, de az nem kötelező, jól tettük, hogy mi nem, ugyanis nekik majd itt kell nyomorogni a beszéd után. És akkor már nem volt visszaút. Beiratkoztam.

10 perccel később már kezdtek visszaszállingózni az emberek, én meg szó szerint az arcukba röhögtem, hogy én már készen vagyok. Csakhogy volt még egy probléma. Mi van a tantárgyfelvétellel? A többiekkel megkérdeztünk legalább 10 embert. Egyik azt mondta, hogy már most el kell kezdeni /az előcsarnokban voltak számítógépek, azoknak a segítségével/, de a másik azt, hogy együtt kell felvenni a gólyatáboros csoporttal csütörtökön. Mi meg nem tudtuk mi van? Most mi az igaz? Körbenéztünk és elég sokan álltak a számítógépeknél, elkezdték megcsinálni az órarendüket. Ekkor szerencsénkre, arra járt egy volt tanuló a giminkból, Jozsó, akit persze egyből letámadtunk.

Miután szereztünk egy gépet /félrelöktünk egy gyereket előle. na jó nem. vagy igen?/, elkezdtük a tárgyfelvételt, Viki kezdte. Jozsó segített nekünk összeállítani egy szuper órarendet, a legjobb tanároknál, jó időpontokban. A jelenlegi beállítás szerint pl.: nincs is óránk pénteken. Szóval nagyon rendes volt, mindent elmondott nekünk. Miután Viki végzett, jött Ágica. Láttuk, hogy a helyek egyre telnek, például valamilyen óránál már csak 2 maradt, ezért gyors fokozatra kapcsoltunk. Miután Ági végzett, jöttem én. Természetesen bénáztam, harmadszorra tudtam jól leírni a jelszavamat. De sikerült. Ugyanazon tárgyakat, ugyanazon időpontban, ugyanazon tanárnál fel tudtam venni. Hármunknak közös órarendje lett. Szó szerint táncoltunk örömünkben.

Ezután a többiek még maradtak, mert ők nem tudtak beiratkozni, ezért be kellett állni nekik a sor végére, szóval ott hagytam őket és siettem vissza az állomásra. 12:30-ra ott is voltam újra a Keletire és szerencsémre pont akkor indult egy vonat, 12:38-kor, szóval azzal haza is tudtam jönni. Miután visszaértem szeretett városomba, Tatára, buszra ültem és természetesen elfelejtettem leszállni a jó megállónál és a sofőr nem volt hajlandó kirakni a piros lámpánál, ezért a következő buszmegállónál kellett leszállnom. Távoztam egy elegáns "Bazd meg..." kíséretében, de nem érdekelt semmi, boldog voltam. Király órarendet tudtam magaménak. Eufórikus volt a hangulatom. Akkor.

És később újból agyérgörcsöt kaptam. Láttam, hogy a Facebookon a HÖK kiírta, hogy a gólyák ne vegyék még ma fel a tantárgyaikat. Nem értettem, hogy mi van. Rettegtem, hogy letörlődik az én hiperszuper órarendem. Aztán meg azt olvastam, hogy ma kell. Majd megint azt, hogy csütörtökön. Egyfolytában ezen kattogott egész nap az agyam, nem tudtam, hogy most mi van.

A mai, keddi napomról, remélhetőleg holnap délelőtt kaptok egy bejegyzést. Úgy érzem ez így önmagában is elég hosszú beszámoló lett, nem akarom a kettőt egybe sűrűsíteni.

Mint írtam, előző hét szerdán a Csontvárost mentünk el megnézni H.-vel. Ugye, én most olvasom közben a könyvet is és először nem nagyon akartam elmenni, hiszen nem szeretem látni előbb a filmet,  és csak azután elolvasni a könyvet. Végül belementem, hogy nézzük meg. Próbáltam elolvasni a Csontvárost, de sajnos nem sikerült, ugyanis más dolgaim is voltak /készültem a gólyatáborra/.

Megállapodtunk, az én hibám, hogy nem tudtam időben elolvasni, megnéztük a filmet. És jól tettük. A FOLYTATÁSBAN SPOILEREK TALÁLHATÓAK!

Kedves Olvasóim, örömmel jelentem ki, hogy a túléltem a gólyatábort és valami eszméletlenül szuper volt!! És én még nem akartam menni?! Hülye lettem volna. Kezdjük az elején, figyelmeztetek mindenkit, ez egy hosszú post lesz.

A tábor Siófokon, az Ezüstparton volt. A legtöbb ember Budapestről indult, a 11:25-ös /ha jól emlékszem/ vonattal. Én nem tudtam ezzel menni, ezért levittek kocsival a szüleim. Körülbelül fél 3-kor értem oda és telítve voltam a legkülönfélébb érzelmekkel: "Basszus, csak ne kelljen alkoholt innom... Ne legyenek nyomorékok a szobatársaim... Beraktam a napszemüvegem?" Igen, szóval én már fél éve nem iszok alkoholos italokat és a gólyatáborban sem szerettem volna piálni. Legtöbben erre azt mondták, hogy ez lehetetlen, muszáj inni. Tévedtek. Kijelentem: meg lehet úszni az ivászatot. De csak szép sorjában.

Szóval megérkeztem, húztam a 40 kilósnak tűnő bazi nagy bőröndömet. A regisztrációs teremben megkaptam a pólómat /XL-est az M-es helyett, mert az utóbbi elfogyott/ és megmondták hol van a szobám. El is indultam és csodák csodájára elsőre megtaláltam és elöntött a boldogság! Senki másnak a cucca nem volt a szobában, ami azt jelentette: egyedül leszek alvásnál, nincs szobatárs! Gyerekek, komolyan mondom, ezért imádkoztam körülbelül, utálok ismeretlenekkel egy szobában aludni.

Miután lekapoltam és felvettem a pink pólómat, amit kaptam /a pink csoportba osztottak be, csapatnevünk: Pinkpuncik/ és indultam megkeresni a többieket. Minden csapat kint volt egy nagy placcon. Hamar felismertem az enyémeimet, csapatanyám mikor meglátott ugrándozva integetett.

Az első nap hamar eltelt, mindenkivel összepajtiztam, nagyon jól éreztem magam. És akkor most 1-2 szó az ivásról. Igen, majdnem mindenki ivott, sok volt a részeg /kb. 300-350-en voltunk a táborba, szerintem ennek a 3/4-ede be volt baszva/, de nem volt kötelező az ivás /csak ajánlott/. Szóval, ha te azért nem mersz majd elmenni a táborba, merthogy az csak az ivásról és a meztelenkedésről szól: hülyeség! Csak alkalmazni kell az én hármas taktikámat. 1: Mikor adnak neked valamilyen italt, odaadod valaki másnak. 2: Úgy csinálsz, mintha innál az üvegből, de közben nem is iszol. 3: Azt mondod, most vettél be egy algopirint. Ezen a napon kitaláltuk a csapatunk indulóját is. A pálinka dalra írtuk a szöveget.  Megpróbálok rá visszaemlékezni nektek, valahogy így volt.

A Külker GT helyén, Siófok partja mentén,

Alkoholt kérlek, csapolj belém!

Nyújtsd hát poharad felém,

A szeszből sosem elég,

Külker GT, hát légy az enyém!

Ha elindulunk te feléd,

Ruháinkat le dobjuk!

Pinkpuncik vagyunk, bazdmeg!

Mi mindent bevállalunk!

Önts hát a poharamba, még egy vodkát ... /itt az adott állomáson levő főnök nevét mondtuk mindig/

Ma éjjel puncit szétnyalatunk!

A Külker GT helyén, Siófok partja mentén,

Alkoholt kérlek, csapolj belém!

Nyújtsd hát poharad felém,

A szeszből sosem elég,

Külker GT, hát légy az enyém!

Ez volt a mi csapatdalunk, körülbelül negyvenszer elénekeltük, én is torkom szakadtából üvöltöttem, 3. napra el is ment a hangom, de megérte. A következő két nap ilyen állomások voltak feladatokkal /16 db/, amik nagyon viccesek és durvák voltak. Sok volt a meztelenkedés, de ez sem volt kötelező, csak ha akartad. De mindent a csapatért, nem igaz?

A csapattársaimat nagyon szerettem, mind irtóra nagy arcok, jó fejek. Ugyanúgy imádtam a csapatanyámat és apámat. Nekik ez volt az utolsó gólyatáboruk, nagyon nyerni akartak és elhatároztuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a kupát.

És mi lett a végeredmény? Na mi? Hiába volt 16 csapat, kibaszottul, de kurváááára megnyertük! A 2. nap után mindenki Pinkpunci akart lenni! Imádtam a gólyatábort!